Hallgatói hírek

  • Informatikai Szakképzési Konferencia és ASC Akadémia Nap

    A HTTP Alapítvány 2013. január 26-án a Larus rendezvényközpontban rendezte meg Informatikai Szakképzési Konferenciával egybekötött első ASC Akadémiai Napját, melyen több mint 150 oktató, intézményvezető és informatikai szakember vett részt.
     
    A konferenciát György László, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatójának köszöntője nyitotta, majd az átalakulóban lévő szakképzés aktuális kérdéseire kaphattak választ a résztvevők többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseitől. Kiderült az is, hogy hol tart a szakmai kerettantervek fejlesztése, és hogy milyen módon illeszthetők be a Cisco Hálózati Akadémia tananyagai a szeptemberben debütáló új képzési környezetbe.
  • Megjelent az új, 5.0 verziójú IT Essentials tananyag

    Az előre jelzett ütemezés szerint a Cisco január végén tette nyilvánossá az új, 5.0 verziójú, egyelőre csak angol nyelven elérhető IT Essentials tananyagot. A tartalom kialakításánál a szintén frissítésen átesett CompTIA A+ 2012 követelményeket vették alapul. A megjelenésében is megújult tananyag már kizárólag csak a NetSpace felületről érhető el, az Academy Connection portálon  nem került publikálásra. A frissítéssel egy egységes, pdf kiegészítéseket nem tartalmazó, a NetSpace minden előnyét kihasználni képes tananyag került az akadémiai oktatók kezébe.

  • Országos IT Essentials verseny az Alföld Szakképző szervezésében

    Hiánypótló kezdeményezéssel állt elő az Alföld Szakképző a HTTP Alapítvány IT Essentials támogatási partnere. Megmérettetési lehetőséget biztosítva az IT Essentials tananyagot tanulók részére is, a félév lezárása után februárban-márciusban megrendezi az I. országos IT Essentials szakmai tanulmányi versenyt.

    A verseny két fordulóban kerül megrendezésre:

    • az első, on-line forduló, amely a jelenlegi IT Essentials 4.0 magyar nyelvű tananyag ismereteire épül, valamint
    • a helyszíni döntő, amelynek gyakorlati feladataiba már az addigra várhatóan megjelenő, új 5.0 verziójú tananyag tematikáját is szeretnénk beépíteni.

Oldalak

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »