Ezüstérmes lett a magyar IT csapat az EuroSkillsen

December 1. és 3. között Göteborgban rendezték meg a szakmák Európa bajnokságát, ahol 28 országból közel 500 fiatal 35 szakmában mérte össze a tudását. Magyarországot 16 magyar fiatal, 14 szakmában képviselte. Köztük volt a Vajgel Viktória – Tóth Bence páros is, akik a hálózati informatika kategóriában versenyeztek. Vikiék végül elképesztően szoros küzdelemben a második helyet szerezték meg, kevesebb mint egy ponttal lemaradva a győztes francia csapat mögött. Az informatikus fiatalok a legeredményesebb magyar versenyzőként az ezüstérem mellett a nemzet legjobbja elismerést is elnyerték.

A HTTP Alapítvány által szervezett hazai válogatóverseny még tavaly áprilisban zajlott, így közel másfél év állt rendelkezésre a felkészüléshez. Ebből az utolsó hat hónap volt igazán intenzív, ebben az időszakban már heti 5 napon, napi 8 órát gyakoroltak folyamatosan a fiatalok. A felkészítést három szakember – Csőke János, Pető Roland és Varga Péter vezette – közülük János és Roland néhány éve még versenyzőként vett részt az EuroSkillsen. Négy éve János, két éve pedig Roland volt tagja az aranyérmes magyar csapatnak.

Csak teljes elismeréssel tudok szólni a versenyzők és felkészítőik teljesítményéről. Viki és Bence ezüstérme azt jelenti, hogy a magyar informatikus fiatalok továbbra is ott vannak az Európai elitben. 2018-ban Budapest rendezi az Európa bajnokságot. A válogató hamarosan kezdődik, a cél pedig nem lehet kevesebb, mint hogy ismét ott legyünk a legjobbak között.” – mondta Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány vezetője.
 

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »