Megjelent az új, 5.0 verziójú IT Essentials tananyag

Az előre jelzett ütemezés szerint a Cisco január végén tette nyilvánossá az új, 5.0 verziójú, egyelőre csak angol nyelven elérhető IT Essentials tananyagot. A tartalom kialakításánál a szintén frissítésen átesett CompTIA A+ 2012 követelményeket vették alapul. A megjelenésében is megújult tananyag már kizárólag csak a NetSpace felületről érhető el, az Academy Connection portálon  nem került publikálásra. A frissítéssel egy egységes, pdf kiegészítéseket nem tartalmazó, a NetSpace minden előnyét kihasználni képes tananyag került az akadémiai oktatók kezébe.

Országos IT Essentials verseny az Alföld Szakképző szervezésében

Hiánypótló kezdeményezéssel állt elő az Alföld Szakképző a HTTP Alapítvány IT Essentials támogatási partnere. Megmérettetési lehetőséget biztosítva az IT Essentials tananyagot tanulók részére is, a félév lezárása után februárban-márciusban megrendezi az I. országos IT Essentials szakmai tanulmányi versenyt.

A verseny két fordulóban kerül megrendezésre:

  • az első, on-line forduló, amely a jelenlegi IT Essentials 4.0 magyar nyelvű tananyag ismereteire épül, valamint
  • a helyszíni döntő, amelynek gyakorlati feladataiba már az addigra várhatóan megjelenő, új 5.0 verziójú tananyag tematikáját is szeretnénk beépíteni.

ASC konferencia Magyarországon

Október közepén az akadémiai közösség további munkája szempontjából fontos, hagyományteremtő esemény zajlott Budapesten. 21 országból közel hetvenen vettek részt a régióban működő Akadémiai Szolgáltató Központok (Academy Support Center, ASC) vezetői számára szervezett eseményen.

Oldalak

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »