A HTTP Alapítvány, mint Oktatóképző Központ (Instructor Training Center - ITC)

A HTTP Alapítvány egyik fontos tevékenységi köre, hogy mint  ITC (Instructor Trainer Center), vagyis Oktatóképző Központ is működik. A Cisco Hálózati Akadémiák számára nyújt képzési és továbbképzési szolgáltatásokat.

Az oktatóképzések során felkészítjük a Cisco Hálózati Akadémia rendszerébe belépő új oktatókat leendő tevékenységükre, megismertetve őket az aktuális tananyagokkal és ezek felhasználását lehetővé tévő keretrendszer működésével, használatával. Ennek birtokában tudnak majd csatlakozni a bárhonnan elérhető on-line rendszerhez és használni azt az oktatásban. Ütemezetten, folyamatosan szervezünk képzéseket. A HTTP Alapítvány mellett még két oktatóközpont működik Magyarországon. Az oktatóképzők között szoros szakmai együttműködés alakult ki, ennek nyomán közös honlapon keresztül van lehetősége az akadémiáknak nyomon követni a három intézmény által kínált oktatói kurzusokat. 

Meghirdetett oktatóképzések a három magyar Oktatóképző Központ által közösen üzemeltett portálon »

Folyamatosan gondoskodunk a már rendszerben lévő oktatók, felhasználók továbbképzéséről is. A tananyagok, a keretrendszer állandóan fejlődik, bővül, új lehetőségekkel gyarapodik. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezeket az oktatók, és általuk a tanulók is minél hamarabb megismerhessék és felhasználhassák folyamatos fejlődésük, naprakész tudásuk érdekében. 

ASC workshop és oktatói továbbképzések oldal az oktatóképzési portálon »

Bármilyen oktatóképzéssel kapcsolatos kérdéssel keresse nyugodtan munkatársunkat!

HTTP Alapítvány
1123 Budapest, Csörsz u. 45.
Telefon:             +36 1 225 4702      
 
 
Markovich László  
Markovich László
oktatási vezető
laszlo.markovich@http-alapitvany.hu
 

 

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »