VIII. IT Essentials országos szakmai tanulmányi verseny eredmények

A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum a Deutsche Telekom IT Solutions szponzorálásával rendezte meg a Cisco IT Essentials tananyagára épülő nyolcadik országos szakmai versenyt a Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikumában.

A verseny szervezésének az volt a célja, hogy az IT Essentials tananyag oktatását végző szakképző intézmények diákjai összemérhessék tudásukat. A verseny szeretné felhívni a figyelmet az IT Essentials tananyag fontosságára az informatikai szakképzésben, és létjogosultságára a gyors ütemben fejlődő informatikai világban. Az IT Essentials tananyag 2012-től markánsan jelen van az Országos Képzési Jegyzék informatikai szakképesítéseinek szakmai és vizsgakövetelményeiben, továbbá kerettanterveiben az Információtechnológiai alapok tantárgy keretein belül, továbbá jelen van a 2020-ban bevezetett Szakmajegyzék informatikai szakképesítéseinek képzési és kimeneti követelményeiben, programtanterveiben is.

A verseny népszerűségét mutatja, hogy az elmúlt hét évben folyamatosan nőtt a jelentkezők száma, ebben az évben 31 szakképző intézmény 390 diákja nevezett be a versenyre. 

A verseny két fordulóban került megrendezésre. Az 1. fordulóban - online elődöntőben – 2021.11.04-én a versenyzők központi tesztfeladatsort kaptak, melynek eredménye alapján a döntőbe 4 intézmény 12 diákja jutott be. A döntőt a korábbi évekhez hasonlóan személyes jelenlét formájában rendezték meg 2021.12.04-én. Betegség miatt nem jelent meg 5 versenyző

A döntőben tesztet, szimulációs feladatot Packet Tracer-el, továbbá gyakorlati feladatsort (számítógép szerelést, szoftvertelepítést és beállítást, hibakeresést és hálózati feladatokat) kellett megoldani a versenyzőknek valós környezetben. A döntőbe jutó versenyzők oklevelet kaptak. Az első helyezett díja 100 000 Ft-os vásárlási utalvány, a második helyezett díja 60 000 Ft-os vásárlási utalvány, a harmadik helyezett díja pedig 40 000 Ft-os vásárlási utalvány volt.

A verseny eredménye:

1. Szakál Gyula Richárd Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium

2. Barszcz Dániel Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium

3. Farkas Norbert Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »