Egyre fontosabb a távmunka és a rugalmas időbeosztás lehetősége

Az X generáció (az 1965 és 1975 között születettek, másképpen „digitális bevándorlók”) és az Y generáció (az 1976 és 1995 között születettek) munkavállalói rugalmasabb munkakörülményeket szeretnének, a cégek pedig javarészt igyekeznek megfelelni ezeknek az igényeknek – áll a legújabb Cisco Connected World Technology Report (CCWTR) című jelentésben. A tanulmányból többek között kiderül, hogy a megkérdezettek szerint 2020-ra az okostelefonok és a testen viselhető eszközök jelentik majd az első számú kapcsolódási módot az internethez. A laptopok sem tűnnek el, sőt első számú munkahelyi eszközzé lépnek elő.

A CCWTR-jelentés körüljárja, hogy a technológia milyen módon befolyásolja a munkavégzés jövőjét, illetve, hogy a fiatalabb generációk által kedvelt digitális eszközök és alkalmazások milyen új módokat kínálnak a munkavégzésre. A Cisco tanulmánya szerint egyre inkább jelen vannak azok a „supertasker”-nek nevezett munkavállalók, akik egyszerre akár négy eszközön is képesek dolgozni párhuzamosan. Emellett érezhető a változás a távmunkával kapcsolatban is. Az Y generáció tagjainak 44 százaléka érzi úgy, hogy az irodában tud a legjobban teljesíteni. A fiatalabb generációk körében rendkívül népszerűek a különféle alkalmazások (bár jegyzeteléshez a válaszadók 60 százaléka továbbra is a papírt és a tollat részesíti előnyben), illetve egyre többen kacsintgatnak a globális munkaerőpiac felé: a megkérdezett HR-szakemberek fele nyilatkozott úgy, hogy kizárólag videointerjú alapján is alkalmazná a megfelelőnek tűnő jelentkezőt.

Az éves Cisco Connected World Technology Report azt is vizsgálja, hogy a technológiai trendek változása hogyan hat ki a vállalatok napi működésére illetve versenyképességére. A globális jelentést 15 ország 18-50 év közötti munkavállalóinak megkérdezése alapján állították össze.

A jelentés főbb megállapításai

 Eszközök és technológia a munkahelyen

  • Eszközök száma:
    • A munkavállalók többsége 2-3 digitális eszközt használ napi munkája és magánélete során.
  • Robotok a munkahelyen:
    • A válaszadók 80 százaléka szerint a közepes jövedelmű dolgozók számára 2020-ra elérhetővé válnak a munkájukat segítő robot-asszisztensek.
  • Az okostelefonok alkalmazása:
    • A megkérdezett munkavállalók 60 százaléka választana laptopja helyett más digitális eszközt, legyen szó akár munkáról, akár személyes használatról.
    • Ennek ellenére a laptopot mintegy 40 százalék továbbra is elsődleges eszközként jelölte meg, mint a munkavégzés és a személyes ügyek intézésére legalkalmasabb eszközt.
    • A válaszadók többsége szerint 2020-ban még mindig az okostelefon lesz a legfontosabb digitális eszközünk. Az Y generáció tagjaihoz képest az X generáció tagjai közül többen hisznek a testen viselhető eszközök szélesebb körű elterjedésében.
  • generációs különbségek az eszközhasználat terén:
    • 10-ből 7 HR-szakember úgy véli, az Y generációhoz tartozó munkavállalók gyorsabban végzik el a feladataikat, ha lehetőségük van saját mobileszközeiket és kedvelt alkalmazásaikat használni az asztali számítógépek vagy laptopok helyett.
  • Alkalmazások kontra weboldalak:
    • A megkérdezett válaszadók negyede gondolja úgy, hogy a weboldalak továbbra is fontos szerepet töltenek majd be online életükben. Közel ugyanennyien nyilatkozták azt, hogy képesek kizárólag okostelefonos vagy tabletes alkalmazások segítségével dolgozni.

Forrás: Cisco

Teljes cikk

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »